Alkuszkereső
Aktuális
Kivonulhatnak biztosítók Magyarországról az adó miatt
Megbosszulja magát a bérenkívüli juttatások rendszerének átalakítása
Európai bírálat a biztosítási adónak
Hamarosan megérkezik az uniszex árazás
Hamarosan megérkezik az uniszex árazás
Már csak két nap van a fedezetlenségi díj elkerülésére
Becslések szerint idén mintegy 700 ezer autós mondta fel a december elsejei határidőig az év végén lejáró kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását (kgfb). Nekik december 31-ig kell megkötniük az új biztosítási szerződést.
Az autósok zöme már a november felmondással egy időben intézkedett új szerződése megkötéséről. Mégis, az előző évek tapasztalatai alapján körülbelül 70-75 ezren lehetnek olyanok, akik erre csak decemberben kerítettek vagy kerítenek sort. Többségük vélhetően úgy döntött korábban, hogy nem alkuszi közreműködéssel, hanem önállóan végzi el a biztosítóváltást, ilyenkor a régi szerződés felmondása értelemszerűen nem esik egybe az új megkötésével. Aki azonban az új szerződés megkötését elmulasztja, már január elsejétől fedezet nélkül marad, és azon túl, hogy súlyos kárkockázatot vállal, a normál díj többszörösét lesz majd kénytelen utólag megfizetni a fedezetlenségi díjra vonatkozó szabályok szerint.
Ugyanígy járhat az az autós is, aki intézkedett ugyan az új szerződéséről, ám az aláírt megbízásáról mostanáig nem kapott visszajelzést alkuszától. Ilyenkor egy telefon is elegendő ahhoz, hogy megbizonyosodjék arról, valóban eljutott-e a megbízása a teljesülésig. Az első díjrészlet befizetésének esedékessége január elseje. Még a december legvégén megkötött biztosítások díjbekérőjének is meg kell érkeznie január első felében az adott biztosítótól. A díjfizetésre az ügyfeleknek az esedékességtől számított maximum 60. napig van lehetősége. A 60. nap elteltével a biztosítóknak díjnemfizetés miatt törölniük kell a szerződést, nem érdemes tehát halogatni az első díj rendezését. „Az új biztosítási ajánlatot, amely 60 napig igazolja önállóan a kötelező biztosítás megkötését, a csekk befizetéséig, átutalás esetén a fedezeti igazolás kiadásáig mindenképpen tartsuk magunknál, mivel egy esetleges károkozás esetén arra nagy sz ükségünk lehet” – hívja fel a figyelmet Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke.







