Kedves Látogató!
Köszöntjük a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) honlapján. Portálunkon igyekszünk választ adni minden biztosítással és közvetítői szektorral kapcsolatos kérdéseire.
Honlapunk célja, hogy látogatóinkat segítsük eligazodni az
egyes biztosítástípusok útvesztőjében és abban is, hogy a megfelelő közvetítői
partnert tudják kiválasztani maguknak. Megismertetjük Önt az alkusz tevékenységével és bemutatjuk, hogyan is segítheti Önt egy
felkészült szakember, de ami a legfontosabb, szeretnénk eloszlatni a biztosítással kapcsolatos kételyeket és rossz beidegződéseket.
A biztosítás már évszázadok óta arra hivatott, hogy mind az egyedi mind pedig a csoportos kockázatokat eloszlassa. Hosszú utat tett meg ez a szakma a legelső hajószállítmányok biztosításától, a modern befektetésekhez kötött termékekig. Ezen a rögös úton számtalan honfitársunk tette le a névjegyét. Gondolta volna, hogy például a világszerte közismert utasbiztosítás magyar találmány? Vagy az első magyar biztosító társaság létrejötte felett Deák Ferenc és Jókai Mór is bábáskodott? De miért olyan fontos a biztosítás, hogy már nemzet nagyjai is kiálltak mellette?
A válasz – ahogyan a biztosítási termékek általában - egyszerű és bonyolult egyszerre. A biztosítás a kockázatok mérséklését és az esetlegesen bekövetkezett károkat hivatott csökkenteni, azáltal hogy szétporlasztja azokat a hasonló kockázatokkal rendelkező biztosítottak között. Nem vagyunk tehát magunkra utalva a bajban sem és nem kell magunknak viselni a károkat.
Szakmai
szövetségünk, amelyet 1991-ben 13 biztosítási alkusz cég hozott létre, jelenleg mintegy 114 tagot számlál, ami teljes alkuszpiac egyharmada. Fő törekvésünk, hogy a hazai lakossági és vállalati szektort segítse a helyes biztosítási konstrukciók kiválasztásában, hogy a biztosítás alapeszménye valóban minden egyes szerződőnél érvényesüljön és a szerződésben foglaltak megalkuvás nélkül a biztosítottat, azaz Önt szolgálják.
Keljünk együtt útra kedves látogató, hiszen még alig 150 év van mögöttünk és az igazi kihívások, csak most következnek! Legyünk részesei és nyertesei ennek a folyamatnak, nem nehéz: csak egy jó partner, egy kevés ismeret és némi nyitottság szükséges hozzá!