tovább az archivált hírekhez >>
| A válság lenyomta a lakáshitelezést, kiderült, hogy mennyire | 2010-09-01 | [Heti Világgazdaság]
Tavaly az év második felében a gazdasági válság továbbra is éreztette hatását a lakossági lakáshitelezésben: jelentős volt a visszaesés az engedélyezett és a folyósított lakáscélú hitelek számában és összegében is. Az elmúlt években megszokott, a hitelek számában és az állomány összegében tapasztalható növekedés után a 2008. évvégi adatokhoz képest stagnálás figyelhető meg.
| A közeljövőben biztosan nem lesz egykulcsos szja | 2010-08-31 | [Világgazdaság]
Szigorú értelemben vett egykulcsos adó a közeljövőben biztosan nem lesz Magyarországon, ehhez ugyanis a jelenleg 10-től 25 százalékig terjedő szja-kulcsok egységesítésén túl a kedvezményeket és az adójóváírást is ki kellene vezetni.
| Drága iskoláztatás - kevesebb gyerek | 2010-08-30 | [Népszabadság]
A gyermeknevelés során az első egy évet követően a legnagyobb anyagi terhet sok szülő számára a gyermekek iskoláztatása jelenti - derül ki egy nemrég végzett kutatásából. Az iskolakezdés minden évben több tízezer forintos költséget jelent, ráadásul a felsőoktatásban résztvevők arányának növekedésével ezek az anyagi terhek egészen a "gyerek" húszas éveinek közepéig kitolódnak.
| Senki sem gondolta, hogy ekkora baj | 2010-08-30 | [Napi Gazdaság]
A magyarországi beruházások volumene éves alapon 4,9 százalékkal csökkent az idei második negyedévben - ez a Napi 3 százalékos visszaesést jövendölő elemzői konszenzusánál is sötétebb képet tár elénk; az ipari termelői árak júliusban havi alapon 0,2 százalékkal, éves alapon pedig 8,7 százalékkal nőttek.
| Ezek az országok tartoznak Magyarországnak | 2010-08-30 | [Napi Gazdaság]
Tavaly Albánia, Kambodzsa és Nicaragua összesen 1,8 milliárd forintnyi tartozását egyenlítette ki Magyarországgal szemben - derül ki a 2009-es zárszámadási törvényből. Ezen hiteleket még a Magyar Népköztársaság kormánya nyújtotta a testvéri/baráti országoknak.
| Itthon nyoma sincs a fellendülésnek | 2010-08-27 | [Napi Gazdaság]
A hazai beruházásoktól továbbra sem várható növekedés: a jövő hét kedden publikálandó második negyedéves adatoktól a Napi konszenzusa háromszázalékos visszaesést vár. Ez ugyan kisebb, mint az első negyedév 6,4 százalékos csökkenése, de az enyhülő ütem mögött nem áll komolyabb kapacitásbővítés, az leginkább bázishatásokkal magyarázhaó.
| Ősszel folytatódhatnak a tárgyalások a Valutaalappal | 2010-08-24 | [Magyar Nemzet]
Folytatódhatnak a gazdaságpolitikai tárgyalások az ősszel a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval (EU) - erősítette meg a Nemzetgazdasági Minisztérium sajtóosztálya. Amennyiben a júniusi tárgyalási forduló megállapodással zárult volna, akkor a magyar kormány a már korábban felvett közel 14 milliárd euró összegű IMF-EU hitel mellett további 1,4 milliárd eurót hívhatott volna le.
| A válságon már túlléptünk, de a jövőkép még homályos | 2010-08-23 | [Népszabadság]
A KSH jelentős ipari növekedésről szóló adatait alátámasztják a lapunk által megkérdezett, ágazatukban meghatározó szereplőnek számító vállalatok is. A képet azonban sok esetben árnyalják, s rávilágítanak, hogy a helyzet azért korántsem stabil.
| Elszaladó államháztartási hiány | 2010-08-19 | [Népszabadság]
Az első hét hónapban a tavalyinál mintegy százmilliárd forinttal több, közel ezer milliárd forint hiányt halmozott fel az államháztartás. A tavalyi hiány az akkori éves terv 88 százaléka volt, az idei az - új kormány által nem változtatott - célnak viszont már 115 százalékát teszi ki. Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélkül számolt - pénzforgalmi egyenlege idén júliusban 36,1 milliárd forint többlettel zárt. Az első héthavi hiány 997,5 milliárd forint, ami az éves előirányzat 114,6 százaléka. A múlt év első hét hónapjában az államháztartási deficit az egész éves előirányzat 88,1 százalékát tette ki. Az Orbán-kormány nem változtatta meg az előző kormány államháztartási előrejelzését 2010-re. Ez pénzforgalmi szemléletben 870,3 milliárd forintot, a GDP 3,3 százalékát teszi ki.
| Így változik az élet - kihirdették a gazdasági csomagot | 2010-08-13 | [Napi Gazdaság]
Augusztus 13-ától élnek a gazdasági és pénzügyi törvénycsomag kihirdetéshez kötött hatálybalépései: megszűnik a jelzálogalapú devizahitelezés az ingatlanokra, csökken a társasági adó - amely egyébként visszamenőlegesen július 1-jétől lesz érvényes -, az egyenes ági rokonok közötti öröklés és ajándékozás illetékmentessé válik.
| Csak papíron jó a családi mérleg | 2010-08-11 | [Népszabadság]
Furcsa kettősség figyelhető meg a magyar háztartások pénzügyi helyzetében. Miközben sorra jelennek meg az adatok a lakosság túlzott eladósodottságáról, arról, hogy mind több embernek okoz egyre nagyobb problémát hitelének törlesztése, időnként az ellenkezőjéről, a megtakarítások kedvező alakulásáról is érkeznek hírek: most éppen a befektetési alapkezelők adataiból derül ki, hogy az idei első fél évben a háztartások százmilliárdokat fektettek befektetési jegyekbe.
| Idén már nő a magyar gazdaság | 2010-08-10 | [Népszabadság]
A korábban várt 0,2 százalékos visszaesés helyett idén 0,6 százalékkal nő a bruttó hazai termék (GDP), 2010-ben az átlagos infláció 4,7 százalék lesz a márciusban jelzett 4,3 százalék helyett - közölte honlapján a Nemzetgazdasági Minisztérium. A szaktárca előrejelzése szerint a lakossági fogyasztás a tavalyi 6,7 százalékos visszaesés után idén további 2,5 százalékkal csökken (márciusban hasonló, 2,6 százalékos visszaesést várt a tárca), a beruházások viszont 2010-ben már bővülnek, bár a növekedés csupán 0,8 százalékos lesz, kisebb a márciusban várt 1,3 százalékos többletnél.
[Világgazdaság]
Az emberek zsebében már jövőre több pénz maradhat a bejelentett szja-változások következtében, és ez jó. Arról azonban egyelőre keveset hallani, hogy mind az egyén, mind a makrogazdaság szintjén elengedhetetlen lenne, hogy ez a többlet ne jelenjen meg azonnal fogyasztásként.
| Több mint 10 százalékkal bővült a hazai ipari termelés | 2010-08-05 | [Magyar Nemzet]
Az ipari termelés júniusban 15,2 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 12,6 százalékkal nőtt tavaly júniushoz képest, az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított index júniusban 0,9 százalékos emelkedést mutatott - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
| Zuhanó pályán a lakáspiac | 2010-08-02 | [Világgazdaság]
Kőként zuhan lefelé a magyarországi lakáspiac, az idei első fél évben 41 százalékkal kevesebb építési engedélyt kértek ilyen célra, mint tavaly ilyenkor, s az újonnan épült lakásba költözők száma is erősen megfogyatkozott. Az évek óta tartó lejtmenet következtében teljesen kivérzett az ágazat, így nem csoda, hogy a szakmai vélemények szerint éppen elérkezett az ideje annak, hogy a kormány határozott lépéseket tegyen a lakásépítések élénkítésére.
| Visszajönnének a Szlovákiába települt magyar cégek | 2010-08-02 | [Kisalföld]
Vonzó, hogy Magyarországon a jövő év elejétől az eddigi 19 százalékról tíz százalékra csökken a cégadó, s 16 százalékra a személyi jövedelemadó. Ezért a Magyarországra való visszatérést fontolgatja számos Szlovákiában bejegyzett magyar cég és vállalkozás.
| ÚSZT: adómentes lakbér, bérlakásépítés és panelprogram | 2010-08-01 | [Heti Világgazdaság]
Összekapcsolná a kormány a lakástámogatásokat a gyermekvállalással, a jövedelemadózással, az energiahatékonysággal, a minőségi és legális építéssel - derül ki az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) vitairatából. A vitairat a devizahitelezés helyett a forint jelzáloghitelezést részesíti előnyben.
| Jövő januárban indul az Új Széchenyi-terv | 2010-07-28 | [Heti Világgazdaság]
Vitára bocsátja és gazdasági konzultációsorozatot indít a kormány az új Széchenyi Tervről, amelynek elkészült a koncepciója - jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az új Széchenyi-terv vitairatának ismertetésén. A ciklus végéig összesen ezermilliárd forintot biztosítanának fejlesztésekre.
| Van élet az IMF-en túl is | 2010-07-28 | [Világgazdaság]
A Nemzetközi Valutaalappal történt összezördülést követően ismét felerősödtek a kételyek azzal kapcsolatban, hogy a következő években finanszírozható lesz-e a lejáró államadósság. Míg egy évvel ezelőtt szinte egybehangzó volt a vélemény, hogy még a kitolt törlesztési ütem mellett is újabb hitelfelvételre van szükség, az azóta kedvezőbbé váló globális pénzügyi klíma mellett már elképzelhetőnek tartják szakértők, hogy sikerül elegendő piaci forrást bevonnunk.
| Enyhe élénkülés a munkaerőpiacon | 2010-07-28 | [Napi Gazdaság]
Az idén az első félévben a közgazdaságtan, pénzügy, könyvelés területéhez kapcsolódó álláshirdetésből 23 százalékkal volt kevesebb, miközben 8 százalékkal nőtt azok száma, akik ezen a területen kerestek új állást. A legnagyobb mértékben - 37 százalékkal - az állami és közszféra területén nőtt az álláskeresők száma. Voltak olyan szektorok, ahol jelentős mértékben nőtt az álláshirdetések száma is. Ilyen például a banki és a biztosítási szektor, ahol 58, illetve 61 százalékkal lett több az álláshirdetés, de 42 százalékkal nőtt az értékesítési munkakörökre vonatkozó hirdetések száma is 2009 első félévéhez képest.
| Így változik az adózás! | 2010-07-22 | [Napi Gazdaság]
A parlament elfogadta a gazdasági és pénzügyi törvénycsomagot, amelyhez a zárószavazás előtt számos módosítást nyújtott be a nemzetgazdasági miniszter. A bankadó hatálya alól végül kivonták a három éven belül alakult biztosítókat, s az eredeti javaslatnál normatívabb módon oldották meg a takarékszövetkezetek kedvezményezését.
| Idén 150 milliárd forintot sem hoz a konyhára a bankadó | 2010-07-21 | [Portfolió]
A Költségvetési Tanács a módosító indítványok tükrében ismét elvégezte az adó-salátatörvény költségvetési hatásának becslését. Az intézmény szakértői hangsúlyozzák, hogy a következő két évre tervezett (évenként 200 milliárd forintos bevételt hozó) bankadó sem tudja betölteni az adókönnyítésekből származó költségvetési lyukat.
| Már félhetnek a forinthitelesek is | 2010-07-20 | [Napi Gazdaság]
A banki portfóliók egyértelműen romolhatnak a devizahitelesek törlesztési terheinek emelkedése következtében. Ráadásul jelenleg már nem csak a devizahitelesek miatt lehet aggódni, az MNB által kilátásba helyezett kamatemelés ugyanis a forintkölcsönöknél is érezhető tehernövelést hozhatna.
| Az adócsökkentés miatt nő a reálbér | 2010-07-19 | [Világgazdaság]
Tavaly ősz után ismét bruttófizetés-csökkenés volt a magyar gazdaságban, de a munkavállalók átlagban többet vihettek haza. Májusban 198 212 forint volt a bruttó átlagkereset hazánkban, ez 0,9 százalékkal alacsonyabb a 2009-es azonos havi adatnál - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból. Az idén eddig januárban és márciusban volt kiugró a növekedés, amelyet a közszférában két részletben kifizetett különjuttatás okozott, ez éves átlagban azonban jobban eloszlik majd.
| A fizetésképtelen cégek száma továbbra is radikálisan növekszik | 2010-07-15 | [Világgazdaság]
2010 első félévében 2009 hasonló időszakához képest a magyarországi cégek fizetésképtelenségi mutatója radikálisan (+26%) nőtt, aminek az okát a nemzetközi hitelbiztosító, Coface Hungary abban látja, hogy türelmetlenebbé váltak a hitelezők. A 2009-es év, a válság éve nem múlt el nyomtalanul 2010-re, számos kifizetetlen követelés áthúzódott, és az látszik, hogy az idei év újabb mélypontot hoz.
| Végső formát öltött az adócsomag | 2010-07-13 | [Világgazdaság]
A korábbi 5,2 helyett 5,8 százalék lesz a biztosítótársaságok által az idén fizetendő különadó mértéke, cserébe az adóalap a cégek számára kedvező módon változik a T. Házban tegnap megszavazott módosításoknak hála. A Matolcsy György nevével fémjelezhető pénzügyi csomaggal kapcsolatos javaslatokról tegnap este döntöttek a honatyák. A pontosítások érintik az adómentessé váló háztartási munkák és a 98 százalékos, a 60 napon túli végkielégítésekre vonatkozó "büntetőadó" körét is.
| Erős állam a külgazdaságban | 2010-07-12 | [Világgazdaság]
Új eszközöket is bevet a kormány a hazai kis- és középválallkozások külpiaci helyzetbe hozása érdekében. Forrásokkal is támogatják a Magyar Főnix projektet, útjára indítják az Export házhoz jön mini-klaszterprogramot, létrehozzák a Kárpát-medencei Gazdaságfejlesztési Alapot - mondta el Becsey Zsolt, a Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdaságért felelős államtitkára. A szakma náluk, a pénz a fejlesztési tárcánál van.
| Lassú fellendülés indult a nyomdaiparban | 2010-07-08 | [Világgazdaság]
Nehéz éve volt tavaly a magyarországi nyomdaiparnak, a megrendelések 15-25 százalékkal estek, és az árak is csökkentek, miközben a cégek kiadásai nőttek. Számos nyomda a veszteségesség határán lavírozik, de tömeges csődhullám nem volt a válság következtében.
| Meglódult a magyar ipar: 13,7 százalékos növekedés | 2010-07-07 | [Heti Világgazdaság]
Az ipari termelés májusban 13,7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi szinthez képest - munkanaphatással korrigálva és korrekciók nélkül is, az első öt hónapban 7,3 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakait - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az előzetes adatok alapján.
| A patikastoppal időt nyer a kormány | 2010-07-05 | [Napi Gazdaság]
Az egészségüggyel kapcsolatban benyújtott törvényjavaslatban a szabad patikaalapítást 2011. január elsejéig felfüggesztik. Lehetséges lesz azonban gyógyszertárat nyitni olyan településen, ahol ilyen létesítmény egyáltalán nem volt vagy időközben megszűnt. A tervezet a felvásárlások és összeolvadások esetében is átmeneti engedélyezési tilalmat mond ki. Részben azért, mert a jelenlegi fúziós szabályozás a közös irányítás alá volt gyógyszertárak forgalmi részesedésének alakulását nem vizsgálja - derül ki az indoklásból, amely szerint a jelenlegi szabályozás új tőketulajdonosok gyors és olcsó piacra lépését, piaci pozíciójuk stabilizálását segíti elő.
| Olcsóbban tankolhatnak a fuvarozók | 2010-07-05 | [Népszabadság]
Bevezetheti a kereskedelmi gázolajár alkalmazását 2011. január 1-jétől a kormány. A közúti fuvarozó és személyszállító cégeknek az üzemanyagok literenkénti árából nyolc forint kedvezményt jelentő intézkedés feltétele, hogy a szakvállalkozások az év végéig kétmilliárd forint jövedéki adóbevétel-többletet biztosítsanak a költségvetésnek.
| Máshol a prevenció a bankadó célja | 2010-07-02 | [Napi Gazdaság]
A Magyarországon bevezetendő bankadóval kapcsolatban nem az a legnagyobb baj, hogy annak mértéke jelentős terhet rak a pénzügyi szektorra, bár tény, hogy nehezen tervezhető évek jönnek. Probléma, hogy a más államokban tervezett különadókhoz képest a magyar kormány deklaráltan nem a jövőbeni védekezés, ellentételezés érdekében vezeti be, hanem pusztán a költségvetés kiigazítására. Ugyanakkor még ezt is hajlandó vállalni a szektor, ám csak akkor, ha más, kiemelkedő termelő képességgel bíró ágazatok is hozzájárulnak az extra közteherviseléshez.
| Parlament előtt a pénzügyi szervezetek különadója | 2010-07-02 | [Világgazdaság]
A pénzügyi szervezeteknek idén két egyenlő részletben, szeptember 10-ig és december 10-ig kell megfizetniük a különadót - egyebek mellett ezt tartalmazza a gazdasági miniszter által pénteken az Országgyűlésnek benyújtott törvénycsomagnak a különadóról szóló része, amely annak ellenére került parlament elé, hogy a kormány nem állapodott meg az érintettekkel. - Bankoknál az adó alapja a módosított mérlegfőösszeg 0,45 százaléka, a biztosítóknál pedig a viszontbiztosítás nélküli díjbevétel 5,2 százaléka.
| Méltányossági kérelem: amikor az APEH mérlegel | 2010-07-01 | [Heti Világgazdaság]
Fizetési kedvezményt azon kaphatnak, akik méltányolható gazdasági vagy személyes okból nem tudnak eleget tenni előírt fizetési kötelezettségeiknek. De mi alapján mérlegel ilyen esetekben az APEH?
| Mi változik, s mi nem július 1-jétől? | 2010-07-01 | [Kisalföld]
Mától akár 5 millió forintig büntethetik a parlagfűvel fertőzött területek tulajdonosait; nem szankcionálnak viszont a regisztrációs jegyek miatt és nem törlik a gázár- és a távhőtámogatást.
| Átmeneti szabály a társasági adónál és adómentes párlatkészítés | 2010-06-30 | [Heti Világgazdaság]
A kormány elfogadta, hogy évi 500 millió forintos adóalapig, a második félévben tehát 250 millió forintig 10 százalékos társasági adót kelljen fizetni és 50 literig lehet bárkinek gyümölcspárlatot készíteni anélkül, hogy jövedéki adót kellene fizetni utána. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kijelentette, hogy új megállapodás készül az IMF-fel.
| Újra az önkormányzatoknál landol az iparűzési adó | 2010-06-29 | [Világgazdaság]
Június 29-ével visszaállnak az állandó és az ideiglenes helyi iparűzési adókötelezettség bejelentésének 2009. évben hatályos szabályai, tehát az adókötelezettség keletkezesétől számított 15 napon belül közvetlenül az illetékességgel rendelkező helyi önkormányzathoz kell a bejelentést megtenni, majd az adókötelezettséget megfizetni.
| Beragadt az üzemanyagár | 2010-06-28 | [Népszabadság]
Önmérsékletet tanúsít a Mol, s a héten nem emeli tovább az üzemanyagok árát. A benzin tehát marad a történelmi csúcson, de gázolajár is rekordközeli szinten áll.
| Szegényház lett hazánk | 2010-06-23 | [Magyar Hírlap]
A huszonegyedik helyen állunk az uniós tagállamok között az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) tekintetében. Az osztrákok kétszer fejlettebbek, mint mi, s a csehek és a szlovákok is gazdagabbak nálunk.
| A tervezett hiány 85 százalékánál tartunk | 2010-06-22 | [Magyar Hírlap]
Május végén az államháztartás hiánya 736,2 milliárd forint volt, ami az egész évre tervezett 870,3 milliárd forint 84,6 százaléka - derül ki a Magyar Államkincstár honlapjára feltett mérlegadatokból. Varga Mihály, a Miniszterelnökség államtitkára azt mondta: a GDP arányában tervezett 3,8 százalékos hiány mértéke tartható, ám ehhez a kormánynak intézkedéseket kell hoznia.
| Adóváltozások: még várni kell a Kánaánra | 2010-06-18 | [Világgazdaság]
Orbán Viktor múlt héten jelentette be a kormány 29 pontból álló akciótervét, amelynek keretében többek között eltörölnének 10 kisadót és mérsékelnék a társasági adó mértékét is. Tőtös Zsolt, az Imperial Tobacco Magyarország ügyvezető igazgatója szerint például a tíz kisadó esetében egyelőre nem tiszta a kép, hogy valójában mit is akar eltörölni a kormány. Ha már változásokról van szó, a nagyobb vállalatokat sokkal inkább izgatja az, hogy mi történik a jövedéki adókkal, illetve a munkavállalók után fizetett terhekkel, vagy hogy a bejelentett pénzintézeti adóra miként fognak reagálni a bankok, illetve biztosítók.
| Szeretni fogja a családokat az adózásunk | 2010-06-16 | [Magyar Hírlap]
A fejlett nyugati világban családi adózásnak nevezik, ha a háztartás a jövedelmek összevonásával, az eltartottak számának figyelembevételével adózik. Franciaországban és Luxemburgban már régóta működik ez a fajta adórendszer, hasonló a helyzet Németországban és Svájcban is. A hazai személyi jövedelemadó-rendszert is „családi elemekkel" bővíti majd az Orbán-kormány, 16 százalékos, egységes szja-kulcs bevezetése mellett.
| GDP: alig látszik meg az árvíz | 2010-06-15 | [Világgazdaság]
Az idei extrém időjárás több szektort érint, ám az agráriumot leszámítva egyiket sem túl súlyosan. A mezőgazdaságban százmilliárd forint lehet a kár - ez a GDP-t 0,4 százalékkal csökkentheti -, de ennek csak egy kisebb részét okozza az árvíz, a jelentősebb pusztítás a jég és a belvíz számlájára írható. Ugyanakkor a sok csapadék az ország szerencsésebb részein javítja a termésátlagot. - A mintegy 20-30 százalékos terméskiesés elemzők szerint nem példa nélküli.
| Ismét hatósági áras lett az energia | 2010-06-14 | [Heti Világgazdaság]
Ismét hatósági áras lesz a lakossági és a kisfogyasztói energia, és még egy évig a hatósági áras gázpiacon vásárolhatnak földgázt a távhőtermelők. Az Országgyűlés 303 igen, és 20 tartózkodás mellett fogadta el a földgázellátásról, valamint a villamos energiáról szóló törvény módosítását.
| A tavalyinál is rosszabb év vár az építőiparra | 2010-06-14 | [Napi Gazdaság]
Az év eleji várakozásokkal ellentétben az idei év a tavalyinál is rosszabb lehet az építőipar számára. Az ágazat teljesítménye a 2007-ben bekövetkezett építőipari recesszió óta 40 százalékkal esett vissza.
| Íme Orbán adócsomagja! | 2010-06-08 | [Világgazdaság]
Orbán Viktor napirend előtti felszólalásában először az országos árvízhelyzetről beszélt, ismertetve, hogy mely területeken kellett vészhelyzetet elrendelni és egyben köszönetet mondva azoknak, akik segítettek a veszély elhárításában. A miniszterelnök hangsúlyozta: minden segítséget megadnak a károk kiküszöbölésére. "Senkit nem hagyunk az út szélén" - fogalmazott Orbán. - Ezután áttért a gazdaság helyzetére. Mint mondta, megdöntötték a régi rendszert, új társadalmi szerződés jött létre. Véleménye szerint az a tény, hogy politikai vezetőket bilincsben visznek el, világosan mutatja, hogy nem egyéni eltévelyedésekről van szó, hanem rendszerszintű hibáról. 183 ország közül a 151. helyen állunk a vállalati adókat tekintve. 330 órányi munkát ró az egyénre az adózás. 203 órányi bürokratkis erőfeszítést vesz igénybe a foglalkoztatással kapcsolatos adminisztráció. Így nem csoda, hogy teljes rendszerváltásra szavaztak a magyarok.
| Három adólépés július 1-jétől lép hatályba | 2010-06-08 | [Heti Világgazdaság]
Három, a miniszterelnök által bejelentett adóváltozás július 1-jétől lép hatályba. Július 1-jétől lépne hatályba a banki nyereségadó. Erről Orbán Viktor kormányfő a parlamenti beszédében azt mondta: a bankok, a biztosítótársaságok és a pénzügyi lízingcégek a költségvetésbe való befizetésének mértékét emeljék 13-ról idén 200 milliárd forintra.
| A tűzzel játszanak a magyar vezetők a franciák szerint | 2010-06-07 | [Heti Világgazdaság]
A magyar vezetők a tűzzel játszanak című írásban kommentálta hétfőn a Les Échos a magyar gazdasági helyzetről elhangzott legutóbbi nyilatkozatokat, amelyek nyugtalanságot váltottak ki a piacokon.A cikkíró szerint ennyi pont elég volt ahhoz, hogy a nemzetközi befektetők pánikba essenek és 24 óra alatt a forint 5,5 százalékot zuhanjon, valamint a magyar államadósság-törlesztési kockázat biztosítására kínált hitelpiaci származékos csereügyletek árazása elérje 2009 július óta a legmagasabb szintet.
| Az exportcégeknek kedvez a forint vesszőfutása | 2010-06-07 | [Tőzsdefórum]
Az exportcégek és az importhelyettesítő termékek gyártói profitálhatnak a gyengébb forintból, míg a vesztes oldalon a devizahitelesek és a kiskereskedők állnak - vélik a megkérdezett elemzők. A költségvetésre - a növekvő adóbevételekkel szembeállítható dráguló adósságfinanszírozás és emelkedő nyugdíjkiadások okán - gyakorolt hatás semlegesnek mondható, az idegenforgalom pedig az egyik oldalon nyer, a másikon veszít.
| Eladósodottságban már felvesszük a versenyt Nyugat-Európával | 2010-06-01 | [Világgazdaság]
Távolról nézve a viharfelhők már eloszlottak, a 2008 őszén kirobbant pénzügyi válság ugyanakkor vitathatatlanul kitörölhetetlen nyomokat hagy maga mögött, hosszú évekre új trendeket kialakítva a lakosság pénzügyi gondolkozásában. A CIG Pannónia Életbiztosító nemzetközi összehasonlításban vizsgálta a magyar lakosság pénzügyi helyzetét, miszerint a 2002-2008 között uralkodó hitelfelvételi hullámot követően - aminek köszönhetően a magyar lakosság eladósodottsága elérte az európai átlagot - a következő években a megtakarítások és a felelős pénzügyi gondolkodás előtérbe kerülése várható.
| Elemzők: az eurózóna adósságválsága befolyásolta a kamatdöntést | 2010-05-31 | [Magyar Fórum]
Piaci elemzők szerint elsősorban az eurózónában egyre terjedő adósságválság miatt várható volt a Magyar Nemzeti Bank hétfői döntése, amellyel megszakította a tavaly nyáron kezdett folyamatos kamatvágások sorozatát. Vizkelety Péter, a Generali Alapkezelő makrogazdasági elemzője szerint indokolt volt a jegybank lépése, miután az elmélyülő európai adósságproblémák miatt az utóbbi időben nőtt a piaci bizonytalanság. Hozzáteszi, hogy a magyar költségvetés állapotával kapcsolatos vég nélküli, és egyelőre konkrét eredmények nélküli vita is fokozta a bizonytalanságot.
| Padlót fogott a beruházási kedv | 2010-05-29 | [Népszabadság]
Az előző negyedévihez képest minimálisan, fél százalékkal nőtt ugyan a hazai beruházások volumene, ám az egy évvel ezelőtti szinttől még mindig 6,4 százalékkal marad el. A helyzet csak lassan javulhat. Ha a fejlesztések nem is lódulnak meg látványosan, az alacsony tavalyi bázis miatt javulni fog a mutató a következő negyedévekben - állapítja meg az MKB Bank gyorselemzése. Szakértőik az első negyedévben 7 százalékos visszaesést vártak, a KSH ennél kedvezőbb adatot publikált. Az MKB-nál - számok említése nélkül - az éves összevetésben fokozatos mérséklődést várnak, míg negyedévről negyedévre haladva inkább stagnálásban, legfeljebb enyhe növekedésben bíznak.
| Módosult az eva-szabályozás | 2010-05-26 | [Heti Világgazdaság]
Ötven százalékos kulcs érvényes az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) 25 millió forintos bevételi értékhatárt meghaladó részére május 15-étől, a törvénymódosítást még tavaly fogadta el a parlament. Az APEH honlapján közzétett tájékoztató szerint amennyiben a bevételi értékhatár átlépését - egyben az adóalanyiság megszűnését - eredményező bevétel legkésőbb 2010. május 14-én befolyik, akkor a felettes rész után is 30 százalék az adó mértéke.
| Már csoportosan is vesznek fel új munkaerőt | 2010-05-26 | [Népszabadság]
Jelentősen enyhült az elbocsátási hullám, a javuló gazdasági környezet, a vállalkozások növekvő megrendelései már érezhető hatással vannak a munkaerő-piaci adatokra is. Egyre több a csoportos létszámfelvétel: A Központi Statisztikai Hivatal és az Állami Foglalkoztatási Szolgálat napokban közölt adatai már arról árulkodtak, hogy az utóbbi időszakban, különösen áprilisban, élénkült a kereslet a munkaerőpiacon. Ezekből a jelentésekből azonban az nem derült ki egyértelműen, hogy a kedvező változások trendfordulót jelentenek, vagyis a kedvezőbb gazdasági, piaci környezetnek köszönhetően vesznek fel új alkalmazottakat a vállalkozások, s így a foglalkoztatási mutatók javulása tartós lesz, vagy az idényjellegű munkák generálták a többletet, és ezért a kedvezőbb számok csak átmenetiek.
| Tovább csökkent a kiskerforgalom | 2010-05-25 | [Napi Gazdaság]
A kiskereskedelmi forgalom volumene - a naptárhatástól megtisztított adatok alapján - 2010 első negyedévében 4,6, márciusban 4 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól - közölte a KSH. A szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint a márciusi értékesítés volumene 0,4 százalékkal mérséklődött az előző hónaphoz mérten. A kiskereskedelmi forgalom 2007 áprilisa óta folyamatosan csökken az előző év azonos időszakához képest. A csökkenés az idén februárban 4,3 százalék volt éves bázison, januárban ennél is nagyobb mértékben, 5,6 százalékkal esett vissza a forgalom 2009 januárjához képest.
| Magyar euró: nincs szükség kapkodásra | 2010-05-25 | [Magyar Hírlap]
Egyre inkább megoszlanak a vélemények arról, hogy az euró magyarországi bevezetése sikertörténet lenne-e. Ami bizonyos: az új kormány nem kapkodja el a közös uniós pénzre történő áttérést. Nem is teheti, hiszen Magyarország jelenleg egyetlen kritériumot sem teljesít.
| Súlyos viharkárok az agráriumban | 2010-05-19 | [Világgazdaság]
Milliárdos károkat okoz a hazai mezőgazdaságnak az elmúlt napok szélsőséges időjárása. Nincs olyan növénykultúra, amelyet ne károsítana annyi eső, amennyi az elmúlt napokban lehullott. Veszélybe kerülhet a takarmányellátás, a súlyosan károsodott zöldségek-gyümölcsök ára is megnövekedhet az idei szezonban. A térségben máshol sem jobb a helyzet.
| Öt százalék fölött lehet az államháztartás idei hiánya | 2010-05-19 | [Világgazdaság]
A Generali Alapkezelő makrogazdasági elemzője szerint bár az ország belső folyamatai és a gazdaság állapota indokolttá teszik az alapkamat fokozatos csökkentését, ennek ellenére a felerősödő globális kockázatok miatt, két hét múlva a Monetáris Tanács várhatóan kivár majd, és a jelenlegi 5,25%-on hagyja az irányadó rátát.
| Új lakáspolitikát sürgetnek a gyártók | 2010-05-18 | [Népszabadság]
A mostani év még a tavalyinál is rosszabb lehet az építőiparban, pedig 2009-ben is a panaszoktól volt hangos az ágazat. Ilyen körülmények között nem tudnak árat emelni az alapanyaggyártók. Lehet, hogy a KSH legutóbbi számai az építőipari visszaesés lassulását mutatják, de mi úgy látjuk, idén nagyon kevés jóra lehet számítani - nyilatkozta Kató Aladár, a Magyar Téglás Szövetség elnöke.
| Ötéves csúcson a magyar reálbér-növekedés! | 2010-05-18 | [Portfolió]
Márciusban rég nem látott mértékben, 8,6 százalékkal haladta meg a keresetek reálértéke az egy évvel korábbi szintet. A jelenség mögött egyrészt az adócsökkentés hatására megugrott nettó keresetek, másrészt a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak keresetkiegészítésének második részlete állnak. Meglepetésnek mondható, hogy a versenyszektor megfigyelt körében márciusban emelkedett a foglalkoztatottság. Mindez megerősíti azt az érzésünket, hogy a jó első negyedéves GDP-növekedési adat mögött részben már a belső kereslet élénkülése is állhat.
| Élre tört Magyarország | 2010-05-13 | [Világgazdaság]
Gazdaságpolitika Európa más országai után Magyarországon is véget ért a recesszió. Az első negyedévben már az előző év azonos időszakához mért mutató is enyhe pluszban volt. A 0,2 százalékos bővülést azonban egyetlen elemző sem várta előzetesen, csak a második fél évre jósoltak pozitív adatot.
| Júliustól várják az infláció meredek zuhanását | 2010-05-13 | [Népszabadság]
A márciusi váratlanul magas infláció után áprilisban ismét lassult a fogyasztói árindex növekedése. Az előző hónaphoz képest 0,5, az egy évvel korábbihoz viszonyítva 5,7 százalékos volt a drágulás. Komolyabb változás az inflációban nyáron várható, júliustól ugyanis kiesik a tavalyi áfaemelés hatása, így azt követően a fogyasztói árindex várhatóan meredek zuhanásba kezd.
| Hárommillió szegény országa | 2010-05-12 | [Népszabadság]
A legtehetősebb települések közel négyszeres vásárlóerővel bírnak, mint a legszegényebbek - állapítja meg a GfK Hungária Általános Vásárlóerő Index 2009-2010 tanulmánya, amiből kiderül, hogy a szegények az olcsó termékeket keresik, de nem igazán vadásznak az akciókra. A szegénységhez vezető főbb társadalmi jelenségek, mint az alacsony foglalkoztatottság, a magas munkanélküliség, az alacsony iskolai végzettség megmutatkoznak valamennyi szegény településen.
| Rálépnek a gázra a hazai járműgyártók | 2010-05-11 | [Népszabadság]
A tavalyi jelentős visszaesés után idén már stabilizálódik a hazai járműgyártók helyzete, két év múlva pedig már újra jelentős növekedést várnak. A válságból Magyarország akár profitálhat is: az autógyártók újabb kapacitásokat telepíthetnek a régióba.
| Forint: egyre nehezebb az előrejelzés | 2010-05-10 | [Napi Gazdaság]
A múlt héten a forint ismét sokat gyengült, a megkérdezett elemzők szerint azonban a mostani árfolyamváltozás érdemben csak akkor érződik a hétköznapokban, ha ez az állapot több hónapig fennmarad - néhány eset kivételével. A devizahitelek törlesztésében és az üzemanyagárakban ugyanis szinte azonnal érezhető a hatás. Az elemzők szerint bár még nem tartunk a 2008-2009-es időszak bizonytalanságainál, egyre nehezebb előrejelzéseket készíteni.
| 15 millióba kerül egy gyerek Magyarországon | 2010-05-05 | [Világgazdaság]
A Generali-Providencia Zrt. napokban végzett felmérése szerint a gyermekvállalás vágyát elsősorban az egzisztenciális félelmek szorítják háttérbe. - A kutatásból az is kiderül, hogy ez a probléma leginkább a nőket érinti: nem érzik biztonságban munkahelyüket, és úgy gondolják, kisgyerekes anyukaként hátránnyal indulnak egy állás megpályázásakor. A válaszadók közel egyharmada fizetéséből és állami juttatásokból nevelné fel gyermekét.
| Kisebb lett a hiány a vártnál | 2010-05-05 | [Napi Gazdaság]
Áprilisban az államháztartás hiánya 27,1 milliárd forint lett, így az első négy hónap után a deficit eléri a 637 milliárd forintot. Az áprilisi deficit mintegy 55 milliárd forinttal lett kisebb a szaktárca prognózisánál.
| Siessen a lakásvásárlással | 2010-05-04 | [Világgazdaság]
A budapesti újlakás-piacon jelenleg kapható lakások várhatóan 2010 végéig elkelnek, ezt követően pedig érzékelhető lakáshiány várható 2011-ben, amely jelentős, 15-20 százalékos áremelkedéssel párosul majd.
| Változott az élet | 2010-05-03 | [Napi Gazdaság]
Május elsejétől több változás lépett hatályba. Változott például a négynapos autópálya-matrica ára, a gyes és a gyedre vonatkozó szabályok, és változott az utazási költségtérítések szabályozása.
| Tizenhat éves csúcson a magyar munkanélküliség | 2010-04-28 | [Napi Gazdaság]
A munkanélküliségi ráta 2010 januárja és 2010 márciusa között 11,8 százalék volt, ezzel a mutató 16 éves csúcsra emelkedett. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése szerint a 15-74 éves foglalkoztatottak száma 3 millió 719 ezer, a munkanélkülieké 498 ezer fő volt az első negyedévben. Ezt megelőzően 1994 első negyedévében volt a legmagasabb a munkanélküliségi ráta, akkor 11,5 százalékon állt.
| Megint gyülekeznek Magyarország fölött a sötét felhők | 2010-04-28 | [Napi Gazdaság]
Hetek óta nem látott szintre emelkedett a magyar CDS-felár szerdán. Ez év február 18. óta nem látott magasságba, 240 bázispontra nőtt a magyar államadósság-biztosítási (CDS) felár CMA DataVision adatai szerint, amelyről a Bloomberg számolt be. A CDS-felár növekedését - a forint gyengülésével együtt - a görög és a portugál leminősítés magyarázza.
| Más szemléletet, hatékonyabb módszereket | 2010-04-26 | [Világgazdaság]
Az elmúlt évtizedben gazdasági lemaradásunk nemcsak a fejlett nyugati, de a velünk egy időben átalakult visegrádi országokkal való összevetésben is tovább nőtt, bár az uniós szabályok és normák átvételében élenjárt a magyar adminisztráció. Ezért elsősorban a gazdasági vállalkozásokkal kapcsolatos adminisztráció egyszerűsítésére teszek javaslatokat. A Magyar Főnix program mielőbbi indítása a Mehib, az Eximbank és az MFB bevonásával. A magyar gazdaság egyik kitörési pontja lehet a hazai kkv-k világgazdasági vérkeringésbe való bekapcsolása. Ehhez nyújthatnának hasznos és konkrét segítséget az állami alapítású, komplex tudásbázisú kereskedőházak, amelyek a magyar termékek exportját segítenék elő.
| Alacsony kamatokra szomjazik a gazdaság | 2010-04-26 | [Napi Gazdaság]
A negyed százalékos magyar kamatcsökkentés nem lepte meg az elemzőket, akik szerint a ráta még tovább is mérséklődhet. A 25 bázispontos kamatvágás nem meglepő annak fényében, hogy a monetáris tanácsot már a legutóbb sem sok választotta el attól, hogy 5,25 százalékra vigye le a kamatot - kommentálta Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója a döntést.
| Rosszul teljesített, euromillióktól esett el Magyarország | 2010-04-20 | [Magyar Nemzet]
Euromillióktól esett el Magyarország, mivel a 2005-ös nemzeti össztermék értékét 2007 és 2009 között nem tudta a többi visegrádi országgal együtt növelni. Egymilliárd euró többlettámogatáshoz jut ugyanis Csehország, Lengyelország és Szlovákia, mivel gazdasági növekedésük 2007 és 2009 között 5 százalékkal meghaladta a 2005-ös előrejelzéseket - olvasható Surján László sajtóközleményében.
| Milyen üzletek a legkockázatosabbak itthon? | 2010-04-15 | [Világgazdaság]
A Coface Hungary Hitelbiztosító legfrissebb elemzése szerint 2010 első negyedévében közel 12 százalékkal nőtt a fizetésképtelenséggel kapcsolatos hazai cégeljárások száma 2009 hasonló időszakához képest, bár a növekedés üteme lassul, ami részben annak köszönhető, hogy az elmúlt 4-5 év már elég magas bázist eredményezett.
| Kevesebbet tudunk félretenni | 2010-04-15 | [Népszabadság]
A válság hatására jelentősen nőtt a megtakarítási hajlandóság, elsősorban a növekvő munkanélküliség és az emelkedő törlesztőrészletek miatt azonban tavaly már csak feleannyit tudtunk félretenni, mint egy évvel korábban. Az Aviva Életbiztosító kutatása szerint például a magyar lakosság csaknem hatvan százaléka egyetlen fillért sem tud megtakarításra fordítani, míg azok, akik félre is tudnak tenni valamennyit, nyolcvan százalékban gondolják úgy, hogy a jelenleginél többet már nem tudnak megtakarítani. A korábban felvett hitelek törlesztőrészletei nagyban befolyásolja a háztartások lehetőségeit: minden negyedik megkérdezett nyilatkozott úgy, hogy emiatt nem tud többet megtakarítani.
| Tovább hullanak a magyar cégek | 2010-04-13 | [Magyar Fórum]
Nőtt a felszámolási eljárások száma az első negyedévében: 4211 cég ellen indult ilyen eljárás, szemben az előző év azonos időszakában regisztrált 3670-nel - közölte a Creditreform Kft. Bár a növekedés 14,7 százalékos mértéke alacsonyabb, mint a 2009 hasonló időszakában mért 30 százalékos emelkedés, a fizetésképtelenné váló gazdálkodó szervezetek száma 2006-hoz képest megkétszereződött - olvasható a közleményben.
| Üzletemberek: legyen kiszámítható a kormány | 2010-04-12 | [Világgazdaság]
"Megítélésem szerint az új kormány egyik legfontosabb és legsürgetőbb feladata egy vállalkozásbarát gazdasági környezet kialakítása. Ezen keresztül valósulhat meg a régóta hangoztatott és remélt gazdaságélénkítés is, amelynek egyik feltétele az adminisztrációs teher csökkentése, a másik pedig az élőmunkára rakodó adók és járulékok mértékének további mérséklése" - mondta Rolek Ferenc.
| Országkockázat: a helyzet változatlan | 2010-04-09 | [Világgazdaság]
Nem változott hazánk országkockázati besorolása a Coface legfrissebb jelentése szerint. Három iparosodott ország visszakapta a válságot megelőző minősítését, de a Coface arra figyelmeztet, hogy az euróövezetben lassabb fellendülés várható.
| Állami segítséggel ösztönöznék a lízinget | 2010-04-06 | [Népszabadság]
Mintegy 60-80 milliárd forintnyi új beruházás jönne létre egy év alatt a kis- és középvállalkozói szektorban, ha a Gazdasági Operatív-, az agrártámogatási, a Környezet- és Energia Operatív Programokba beépítenék a lízinget, mint társfinanszírozási formát - véli a Lízingszövetség. - Hordós Zoltán, a szervezet elnöke idézte a Dun & Bradstreet (D&B) cégminősítő felmérését, amely szerint 2009-ben a kkv-k mindössze 25 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem kíván vállalkozói hitelt felvenni, ezzel szemben idén már 52 százalékuk közölte, hogy nem venne fel kölcsönt.
| Az utóbbi időben megjelent fontosabb gazdasági jellegű jogszabályok | 2010-04-06 | [Napi Gazdaság]
9/2010. (III. 31.) IRM-rendelet a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 35/2000. (XI. 30.) BM-rendelet módosításáról. Kiegészítésként került be a jogszabályba az, hogy a közlekedési igazgatási hatóság hivatalból elrendeli a jármű forgalomból történő kivonását, ha az üzembentartó a közlekedési hatóság műszaki vizsgálatra történő berendelésre vonatkozó jogerős határozatában foglaltaknak határidőben nem tett eleget, a közlekedési hatóság a jármű műszaki alkalmatlanságát állapítja meg vagy a járművet a forgalomban való részvételre véglegesen alkalmatlannak minősíti és forgalomban tartását megtiltja.
| Nem elég az állam | 2010-04-02 | [Világgazdaság]
Magyarországon a nyugdíjjal kapcsolatban rendkívül bizonytalanok az emberek. Az Aviva csoport kutatása szerint a magyarok 59 százaléka nincs tisztában az állami nyugdíj mértékével, illetve a magán- és önkéntes nyugdíj-megtakarításokkal kapcsolatos lehetőségekkel, szabályozásokkal, tennivalókkal, és összességében úgy érzi, nem képes megbirkózni a nyugdíjaséveire való felkészüléssel. Ez az arány Romániában 44, Csehországban mindössze 26 százalék.
| Nincs moratórium! | 2010-04-01 | [Népszabadság]
A magyarok a biztonság legalapvetőbb feltételének a saját lakást tartják. Egy életen át küzdenek érte - és azt adják fel utoljára. Már ha rajtuk múlik. E sajátosság felől nézve különösen drámai helyzetet okoz az ingatlanhitelek sorozatos bedőlése. Jelenleg 62 ezer "problémás ügyfél" van. Ugyanennyi "problémás család". Több mint kétszázezer emberről van szó. Már jó ideje nem fizetik törlesztőrészleteiket. A bankok lassabban árvereznek, több időt hagynak a károk minimalizálására, maguk nem nagyon foglalkoznak a végrehajtással.
| Változást hoz az áprilisi szél | 2010-03-30 | [Napi Gazdaság]
Egy sor új szabályozás lép életbe április elsején. Az alig néhány évet élt alkalmi munkavállalói könyv helyett előzetes elektronikus bejelentéshez kötik az időszakos foglalkoztatást. Akár alkalmi munkavállaló is igényt tarthat a GVH feljelentői díjára: a versenyfelügyeleti bírság egy százalékát kaphatja a kartellre vonatkozó adatokkal a hivatalt felkereső "becsületes" polgár. Változik a kgfb-kárkifizetés módja, s totálkáros autót csak külön műszaki vizsga után lehet kivonni a forgalomból.
| Vágott a kamaton a jegybank | 2010-03-30 | [Népszabadság]
A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa újabb 25 bázisponttal, 5,5 százalékra csökkentette az alapkamatot. Vizkelety Péter, a Generali Alapkezelő makrogazdasági elemzője szerint nem kétséges, hogy a magyar gazdaság állapota indokolja a további kamatcsökkentést. A munkanélküliség 11 százalék fölé ugrott, a kiskereskedelmi forgalom 3 éve folyamatosan csökken, a rendszerben iniós nyomás nem érhető tetten.
| Szabadidős fejlesztések városszerte | 2010-03-27 | [Napi Gazdaság]
Az elmúlt évben tovább romlott a hazai turizmus teljesítménye. A vendégek és a vendégéjszakák száma összességében 8,3, illetve 8,4 százalékkal esett vissza az előző évhez képest. A válság hatása leginkább Budapesten volt érezhető, bár az év egészét nézve az Észak-Alföld turisztikai régió teljesített a leggyengébben. A vendégforgalom csökkenése mellett az ötcsillagos házakban 15, a wellnesshotelekben 2,8, a négycsillagos szállodákban 1,7 százalékkal bővült a belföldi vendégéjszakák száma.
| Több ezer cég húzhatja le a rolót | 2010-03-26 | [Napi Gazdaság]
A magyar vállalkozások sikeresen alkalmazkodtak a válsághoz, azonban az alulfinanszírozott társaságok mostanra felélték tartalékaikat, nem tudnak tőkésíteni, így idén sokan nem lesznek képesek tovább folytatni tevékenységüket - állapítja meg az Atradius Magyarországra vonatkozó elemzése.
| Semmilyen kockázatot nem akar vállalni az állam | 2010-03-24 | [Napi Gazdaság]
Az állam túl sok kockázatot nem vállal magára a vállalkozók fizetési moráljával kapcsolatban, két oldalról is bebiztosítja magát. A gyakorlat azonban egészen mást mutat: Magyarországon a legfrissebb adatok szerint ugyanis minden második céget késve fizetnek ki.
| Mit érdemes végiggondolni a hitelfelvétel előtt? | 2010-03-24 | [Magyar Fórum]
A szigorúbb törvényi feltételek mellett még mindig belefuthatnak csapdákba a felelőtlen hitelfelvevők, ezért érdemes néhány dolgot alaposan meggondolni, mielőtt beadjuk a hitelkérelmet a bankhoz - véli Vizkelety Péter, a Generali Alapkezelő makrogazdasági elemzője.
| Szigorodott a KRESZ, meg is lett az eredménye | 2010-03-24 | [Pénzcentrum]
Tavaly látványosan javultak a baleseti statisztikák Magyarországon: a KSH összesítése szerint a közúti balesetek száma 7, ezen belül a halálos kimenetelű baleseteké 15 százalékkal csökkent 2008-hoz képest.
| Így kamatozik most az euró: 12 bank ajánlata összehasonlító táblázattal | 2010-03-23 | [Pénzcentrum]
Az elmúlt időszakban tovább csökkentek a bankok által az euró betétekre kínált kamatok. Az év első két hónapjában több akciós lekötési lehetőség is megszűnt, de 3,00-3,50%-os akciós lekötéseket most is találni.
| A hadsereg négy éve: együttműködés és korszerűsítés | 2010-03-20 | [Népszava]
Elégedett a lakosság a Magyar Honvédséggel, sokan közülük szívesen fogadnának több hírt a területtel kapcsolatban Korszerűsítés, átalakítás, takarékosság - a magyar honvédelem elmúlt négy évéről mindhárom szempont elmondható. Lapunk összeállításából kiderül: 2006 és 2010 között az elavult tömeghadseregből egy korszerű, a szövetségesi feladatokat magas színvonalon ellátó, önkéntes haderőt hozott létre a honvédelmi tárca, ráadásul mindehhez párosult a társadalom támogatása is.
| Autópiaci körkép | 2010-03-20 | [Népszabadság]
Nagy divat az autópiac visszaesésén keseregni. Az országban hárommillió körüli az autók száma. Ez azt jelenti, hogy kb. 3,33 emberre jut egy kocsi, tehát családonként egy. A használtautó-telepeken százával, ezrével állnak az eladatlan kocsik. Az autószalonok 500 000-1 000 000 forintos kedvezményekkel, engedményekkel kínálják áruikat. Kíváncsi lennék, hogy pl. egy ötmillió forintos kocsinak mi a termelői ára adóktól, járulékoktól stb. megtisztítva.
[Heti Világgazdaság]
Sólyom László szakmai érvekkel próbálta alátámasztani államfői vétóját, amivel megakadályozta a csoportos keresetindítás törvénybe iktatását. Pedig a nagyvállalatok tömegesen átvert ügyfeleinek jól jönne a perjogi újítás. Ki vállalná a perindítás nyűgeit egy pénzügyi szolgáltató ellen azért, mert az szerinte 2500 forint kárt okozott neki?
| Duplázódik a büdzsé hiánya | 2010-03-16 | [Magyar Nemzet]
Elérjük az egész éves deficitet, mire az új kormány hivatalba lép - jelentette ki tegnap egy nemzetköz üzleti konferencián Járai Zsigmond, aki szerint a tervezett duplája lesz a költségvetés hiánya, s ebben még az állami vállalatok adósságainak rendezése nincs is benne. A jegybank előző elnöke az elmúlt években Brüsszelnek leadott felzárkózási programokat Rákosiék ötéves tervéhez hasonlította.
| Támogatás a lovassportnak | 2010-03-13 | [Világgazdaság]
Megvette a magyar csodaló, Overdose tulajdonjogának 50 százalékát 200 millió forintért öt magyar vezető nagyvállalat. Az Overdose Vagyonkezelő Kft. januárban alakult, egyetlen apportált vagyona a másfél milliárd forintra értékelt versenyló, ez eszmei érték. Az összefogást bejelentő sajtótájékoztatón jelen volt Mikóczy Zoltán, Overdose tulajdonosa, Demján Sándor, az Euroinvest Zrt. elnöke, Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója, Járai Zsigmond, a CIG Pannónia Életbiztosító Zrt. felügyelőbizottságának elnöke, Németh Miklós, a Közgép Zrt. elnök-vezérigazgatója, valamint Wolf László, az OTP Bank Nyrt. vezérigazgató-helyettese.
| Meredeken javult a magyar törlesztésbiztosítási díj Londonban | 2010-03-13 | [Világgazdaság]
Meredeken - a Lehman-pánik óta nem mért mélységbe - csökkent a héten a londoni piacon Magyarország szuverén adósságtörlesztés-biztosítási árazása, jelezve a magyar törlesztéskockázat piaci megítélésének jelentős javulását.
| Nem fogta vissza a felszámolásokat az új csődtörvény | 2010-03-11 | [Portfolió]
A fél éve érvényben lévő új csődtörvény nem szorította vissza a felszámolások számát. 2009. szeptember 1-je, az új csődtörvény megszületése óta csupán 42 vállalat próbálta működését reorganizálni a csődvédelem keretein belül, míg a felszámolások száma továbbra is magas, havonta több mint 1200. A csődeljárás a nagykereskedelemmel és az ingatlanügyletekkel foglalkozó vállalatoknál volt a legjellemzőbb, valamint területileg a fővárosban éltek legtöbben ezzel a jogi lehetőséggel.
| Sokat kockáztatnak a magyar cégek! | 2010-03-10 | [Pénzcentrum]
A válság hatására tavaly a cégek leginkább a nemfizetések elszaporodásával szembesültek, állítják a Coface Hungary Hitelbiztosító legutóbbi felmérésében a hazai cégek vezetői, akik növekedő kintlévőség-állománnyal, csökkenő forgalommal valamint szigorúbb banki finanszírozással találták szemben magukat a tavalyi évben. Mindeközben drasztikus mértékben nőtt meg a felszámolási eljárások száma és idén sem várható erőteljes javulás ezen a téren.
| Megújult az Adózóna tgyás-, gyed-, gyes-kalkulátora | 2010-03-10 | [Adózóna]
2010. május 1-jét követő szülésnél a gyed folyósításának feltétele a legalább 365 nap biztosítási idő. Ha ennél több biztosítási idő van, akkor a ténylegesen biztosításban töltött napokra jár a gyed, de legfeljebb a gyermek 2 éves koráig. A kalkulátorban eddig csak azt a feltételt vizsgáltuk, hogy van-e 365 nap biztosítási idő, tehát számolható-e gyed összeg.
| Feketelistás települések a bankoknál | 2010-03-04 | [Index]
A március 1-jétől hatályos és a júniusban tovább szigorodó hitelfelvételi feltételek következtében nagyon sokan kikerülnek a hitelezhető ügyfelek köréből. A Pénzcentrum annak járt utána, hogy melyik banknál létezik úgynevezett belső településlista, amelyen leginkább olyan falvak szerepelnek, ahol a bank az illikvid ingatlanpiacra való hivatkozással nem finanszíroz jelzáloghitelt. Amelyik pénzintézet nem használ településekre vonatkozó tiltólistát, azoktól az egyéb szűrőfeltételeiket kérdezték meg. A Budapest Bank szintén azt a választ adta, hogy nem alkalmaznak ilyen jellegű korlátozást, de a fedezetül felajánlott ingatlanok elvárt forgalmi értéke a bank által végzett fedezetértékelés alapján minimum ötmillió forint.
| Meredeken javuló euróövezeti, magyar kockázati árazások | 2010-03-02 | [Világgazdaság]
Az általánosan javuló piaci hangulatban meredeken csökkentek kedden a londoni piacon az euróövezeti gyenge láncszemek, különösen a súlyos költségvetési és adóssággondokkal küszködő Görögország adósságtörlesztés-kockázati árazásai, csakúgy, mint a magyar adósságra köthető törlesztéskockázati biztosítási ügyletek díjai, amelyek több heti mélyponton járnak.
| Zsákutca az új csőd | 2010-03-01 | [Figyelőnet]
Az adósságok rendezését, a hitelezők védelmét, az adós cégek reorganizációját segítené elő a csődtörvény tavaly őszi változtatása, mint azt korábban megírtuk. Úgy tűnik, az adósok egy része hamar rájött, hogy az új csődben mennyire javultak az alkupozíciói, és milyen kényszerhelyzetbe hozhatják a hitelezőt. Ha ugyanis a csődeljárásban nem születik egyezség, automatikusan megindul az adós ellen a felszámolási eljárás. Ez pedig nem jó a hitelezőnek, hiszen 1991 óta nem volt olyan év, hogy a jogerősen bejelentett felszámolási eljárásokból átlagban 1 százaléknál nagyobb arányban térültek volna meg a hitelezői igények.
| Kis magyar valóság - küzdelem helyett a kimúlást választjuk | 2010-02-25 | [Menedzser Fórum]
Nem vezetett számottevő változáshoz a tavaly szeptember elseje óta hatályos, a csődeljárást leegyszerűsítő csődtörvény, legalábbis ezt mutatják az első hónapok tapasztalatai. A Creditreform adatai szerint tavaly csaknem 15 ezer felszámolás, 11 ezer végelszámolás és 2800 egyszerűsített végelszámolás volt hazánkban, a csődeljárások száma viszont mindössze 49-et tett ki - ebből 31-et a negyedik negyedévben indítottak.
| Az AB-hoz fordulnak a zöldkártyások | 2010-02-20 | [Magyar Nemzet]
Érdek-képviseleti szervezetet alakítottak, egy kormányrendelet visszavonását kérik az Alkotmánybíróságtól, és az érintett miniszterek, de különösen a közlekedési tárca vezetőjének a lemondását követelik a január 1-jétől munka nélkül maradt, zöldkártya kiállítását végző vállalkozások. Elsősorban azt nehezményezik, hogy egyik napról a másikra változtak a szabályok.
| Rossz régiós osztályzat | 2010-02-18 | [Világgazdaság]
Tovább romlott a magyar cégek megítélése a régióban, immár minden második hazai vállalkozás kimondottan vagy közepes mértékben kockázatos üzleti partnernek számít. A távolabbi kilátásokat tovább ronthatja, hogy a gyenge 2009-es eredmények csak 2010. tavasz végén jelennek meg a jelentésekben, és így a minősítésekben is - áll a Coface Hungary legfrissebb felmérésében.
| A hosszú távú adókedvezmények éve az idei | 2010-02-15 | [Portfolió]
A januárban életbe lépett adókedvezmények célja, hogy a magánszemélyek számára vonzóbbá tegyék a hosszú távú öngondoskodást. Az idei év elejétől megszűnt viszont az élet-, vagy nyugdíjbiztosításhoz kapcsolódó, magánszemélyek által igényelhető adókedvezmény lehetősége. Korábban, ha valaki életbiztosítást kötött és az legalább 10 éves időtartamra, vagy teljes életre szólt, akkor a biztosított az adott évben befizetett összeg 30 százalékáig, de legfeljebb 100 ezer forintig terjedő adókedvezményt vehetett igénybe.
| A bizalom pillérei | 2010-02-11 | [Heti Világgazdaság]
Választási kampány van, és ilyenkor szinte kötelező a választók lerohanása a nyugdíjakról szóló ígéretekkel és riogatásokkal. A baj nem is az, hogy vita dúl a nyugdíjrendszer problémáiról, hanem az, hogy közben éppen az alapkérdések sikkadnak el. A nyugdíjrendszerek két fő célja a munkavállalók időskori jövedelembiztonságának megalapozása, valamint célzottan az időskori mélyszegénység enyhítése. Társadalmi értékválasztás kérdése azonban, hogy milyen mértékben legyen kötelező a felkészülés az időskori életszakaszra, hogy mennyire vállaljunk szolidaritást a legszegényebbekkel, továbbá hogy mindez milyen formában valósuljon meg.
| Korrigál a PM a kamatadó kapcsán | 2010-02-04 | [Világgazdaság]
A Napi Gazdaság értesülése szerint a pénzügyi tárca korrigálja azt a számítási hibát a hosszú távú megtakarítások ösztönzésével kapcsolatos törvénynél, amely miatt - ha fennmarad - lehetetlenné válna a kamatadó-kedvezmény számítása a biztosítási szerződéseknél.
| Egyre több a panasz a pénzintézetekre | 2010-02-04 | [Népszabadság]
Tavaly ugrásszerűen nőtt a bankokkal, pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos panaszok száma a fogyasztóvédelmi hatóságoknál. Ám nem csak a reklamációk sokasodnak, bírságból is többet szabtak ki a hivatalok.A legtöbb panaszt a piacvezető OTP kapta (400 beadvány), melyet a Raiffeisen (244) és az Erste (183) követ - a bankok részesedése a kifogásokból nagyjából megfelel piaci részesedésüknek vagy elmarad attól. Méretéhez képest a legtöbb panaszt 2009 első három negyedévében az AXA Bank kapta.
| Folytatódik a csődhullám | 2010-02-03 | [Népszabadság]
Idén újabb csúcsot dönthet meg a magyar vállalatok fizetésképtelensége, szerencsére azonban lassul a cégek minősítésének romlási üteme - áll a Dun and Bradstreet Hungária Kft. (DB) kockázatkezelési szakértő elemzésében.
| Készülj a forintgyengülésre! | 2010-02-03 | [Portfolió]
Gyengülést vár a forintpiacon rövid és hosszú távon egyaránt a Portfolio.hu által havi rendszerességgel megkérdezett profi befektetők többsége. Egy éves és három hónapos időtávon is 2%-nál nagyobb mértékű gyengülésre fogad (a 271 forint/eurós referencia értékhez képest) az alapkezelők fele. A felmérésben résztvevő alapkezelők: Aberdeen, Aegon, Allianz, Axa, Buda-Cash, Budapest Alapkezelő, CIB, Citadella Consulting, Dialóg, Erste, Equilor, Generali, ING, MKB.
| Járai: 25 százalékkal élünk rosszabbul, mintha 2002 óta rendben mentek volna a dolgok | 2010-02-02 | [Világgazdaság]
Már a válság előtt félrecsúszott Magyarország és évek óta elhibázott gazdasági pályán mozog - jelentette ki Járai Zsigmond a Pannónia Biztosító Társaság kecskeméti szakmai rendezvényén.
| Lehetne több a kartelljóvátétel | 2010-02-01 | [Világgazdaság]
Miközben a kartellező vállalkozások gyakran sok milliárd forintos károkat okoznak, az ellenük indított perekben e tételek töredékét sikerül csak megállapítani jóvátétel gyanánt. Az ok: igen nehéz számszerűsíteni az okozott hátrányok pontos összegét. Így a jogsértők olcsón megússzák a visszaéléseket, pedig eredményesebb jogérvényesítés esetén a cégek ezerszer is meggondolnák, hogy titkos megállapodásokra lépjenek-e.
| Öthavi csúcson a magyar államcsődkockázat | 2010-02-01 | [Index]
A borongósabb globális befektetői hangulat a sok pozitív nyilatkozat ellenére is fokozatosan 5 hónapos csúcsra emelte az egyik kiemelten figyelt magyar országkockázati mutatószámot. Utoljára tavaly szeptember első napjaiban állt olyan szinten (245 bázispont) az 5 éven belüli esetleges magyar országcsőd elleni biztosítás piaci ára, mint pénteken zárásra.
|